Sziasztok!
Meghoztam a CL. 6. részét is. Innentől kezdve a történet kezd egyre izgalmasabbá valamint rövidebbé válni, ugyanis most érkeztünk a feléhez. De! Senki ne kezdjen pánikolni, van egy jó hírem is. A történet a kövekező rész után tesz egy óriási fordulatot, ezzel teljesen felborítva az eddigi állásokat. Remélem mindenki várja már!
Jó olvasást! (:
Pár órával később Tom végre ébredezni kezdett. Rettenetesen fájt a feje és ahogy körbe nézett, egy teljesen ismeretlen és üres szobában találta magát. Hol a fenében van? És miért nem emlékszik semmire? Óvatosan megpróbálta felemelni a fejét, ekkor azonban éles fájdalom nyílalt a tarkójába. Nagy nehezen sikerült felülnie az ágyban, ám ez a helyzeten semmit sem javított. Jobban szemügyre véve a helyet ahol volt rá jött, nem kórházban van. De akkor mégis hol lehet? Sötétvörös függönyök díszítik az ablakokat, egy fekete asztal az ágy végében és jobbra az ágytól egy hatalmas ruhásszekrény áll, melyre ki van akasztva egy világoskék köpeny. És ekkor hirtelen bevillant neki. Juliet. Az utolsó emléke a lányról, hogy egy sötét alagútban menekültek és aztán... volt egy robbanás... leomlott a fal. Juliet! Mi történhetett vele? Megsérült?
Ám mielőtt még bármiféle választ találhatott volna, hirtelen kinyílt a szoba ajtaja és megjelent Juliet.
- Szóval még él... - suttogta alig hallhatóan a lány, ám mégis elég érthetően ahhoz, hogy Tom magára találjon e szavak mögött. Pár nappal ezelőtt még ő is épp ezeket a szavakat mondta a nőnek, miután magához tért..
- Hol vagyok? - kérdezte rekedt hangon a férfi, majd megpróbált kiszállni az ágyból.
- Ezt még ne.. - fogta le a vállánál fogva a nő, ekkor Tom a lány kezeire pillantott, majd végigkövetve annak hosszú felkarját, szemeit a nő arcára vezette. Annyira gyönyörű..
- Megmentett.. - suttogta végül.
- Csak azt tettem, amit tennem kellett.
- De ezzel most magát is bajba sodorta.
- Nem számít. Már úgy is beletörődtem a sorsomba. - sóhajtott, majd finom mozdulatokkal elkezdte lefejteni Tomról a vállán lévő kötést. A férfi csak ekkor vette észre, nincs rajta ruha..
- Ne izguljon az alsóját magán hagytam.. - kuncogott fel Juliet meglátva döbbent arckifejezését. És talán ez volt az első alkalom, amióta össze volt zárva a férfival.
Még ő maga sem értette miért, de ott akkor, abban a sötét alagútban valami megváltozott benne a férfival kapcsolatban. Úgy érezte nem hagyhatja cserben. Bűn lett volna, ha akkor ott hagyja. És most először nem az orvos szólalt meg a lelkiismeretében. Először tekintett rá úgy, mint férfira és nem úgy mint egy betegre, aki ellátásra szorul. Úgy érzi a férfi titkol előle valamit, és ezt ki kell derítenie. Ki fogja deríteni!
- Nagyon szép otthona van. - nézett mélyen a nő szemeibe Tom.
- Köszönöm.. - válaszolta halkan, majd egy utolsót simítva az immáron kicserélt kötésen, a férfira pillantott - Gondolja, hogy már képes lenne lábra állni?
- Azt hiszem..
- Nagyszerű! - mondta a nő, majd sebes léptekkel kiment a szobából.
- Most meg hova...
- Ezeket vegye fel! - jött vissza, alig egy perccel később, kezében a tisztára mosott ruhákkal.
- Kimosta a ruháimat? De... miért? - nézett értetlenül az előtte álló Julietre.
- Maga meg én elmegyünk egy szállodába és ott fogjuk meghúzni magunkat a rendőrök elől. - nyomta a férfi kezébe a ruhákat.
- Nem értem.. most mit akar ezzel?
- Segítek magának..
- Segít? Én azt hittem..
- Nem érdekel mit hitt, inkább öltözzön. 10 perc múlva indulnunk kell! - mondta elszántan Juliett, majd magára hagyva a férfit kisétált a szobából, Tom pedig csak teljesen értetlenül bámulva maga elé, próbálta összerakni a dolgokat.
Alig egy órával később már a szálloda recepciójánál állva a szobakulcsra vártak. Juliet kivett maguknak egy két ágyas és csupán egy zuhanyzóval rendelkező elegáns szobát. Áll néven jelentkeztek be, hogy még véletlenül se akadjanak rájuk a rendőrök. Ezzel az akár törvénytelennek is nevezhető tettével, Juliet olyat tett, ami korábban még csak eszébe sem jutott volna. Segített egy bűnözőnek. Tettestárssá vált. Ha rájuk találnak.. mindketten szorulnak. De vajon miért nem akart most ezzel foglalkozni?
- Parancsoljanak a kulcs. 213-as szoba az Önöké! Érezzék jól magukat, ha bármire szükségük lenne, kérem hívják bátran a szerviz szolgálatot! - nyújtotta át nekik a kulcsot bájos mosollyal az arcán a recepciós nő, majd megköszönve azt sietős léptekkel felmentek a szobába.
Juliet, miután lepakolta a cuccait, első útja a fürdőbe vezetett, ahol hideg vízzel alaposan megmosta az arcát. Muszáj volt valahogy felfrissítenie magát. Úgy érezte, még nem igazán készült fel arra ami ezután következik. Egyáltalán még az se biztos, hogy a Tommal való beszélgetésére felkészült..
Miután megtörülte az arcát, felakasztotta a helyére a törülközőt, egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben és egy nagy sóhajt követően kilépett a fürdőből. Tom már ott várta a nappaliban.
- Nos, megfelel a szoba? - próbálta másfelé terelni a témát.
- Igen, de az sem érdekelne ha egy lyukban kellene aludnom! - jelentette ki határozottan, majd felállt és a nő elé lépett - Az egyetlen dolog ami most érdekelni tud, az az hogy végre beszéljek magával!
- Valóban? - kérdezte zavartan. Csak ennyit tudott kinyögni.
Hirtelen néma csend lett úrrá a szobában. Juliet és Tom ott álltak szemtől szemben egymással és csak egymás tekintetét fürkészték. Egyikük sem mert megszólalni. Talán azért mert féltek attól, amit hallani fognak.
Még csak pár napja ismerik egymást, mégis annyi mindenen mentek keresztül. Együtt. Juliet nem olyan rég még egy kórházban dolgozott orvosként, most pedig egy bűnözővel bujkál egy szállodában. Ráadásul áll néven. Csak egy őrült ember lenne képes belemenni egy ilyen veszélyes játszmába...
Már legalább 5 perce csak figyelték egymást. Lassan kezdett kínossá válni a helyzet..
- Miért? - kérdezte halkan a férfi, miután már nem bírta magában tartani kérdéseit.
- Mit miért?
- Miért csinálja ezt? Miért segít nekem? - tett felé egy lépést - Ha tegnap otthagy már rég szabad lehetne és biztonságban lehetne.. valahol máshol.
- Hagytam volna meghalni? - suttogta a nő lesütött szemmel. Nem mert a férfira nézni. Képtelen lett volna rá.
- A kórházban is megtörtént már, hogy egy beteget nem tudtak megmenteni időben, akkor az én halálom sem kavart volna nagyobb port. - vonta meg a vállát.
- Ne beszéljen ostobaságokat! - nézett ezúttal egyenesen Tom szemeibe.
- Csak az igazat mondtam..
- Nem! Egyáltalán nincs igaza! Mindenkinek joga van az élethez. Mindenkinek jár egy új esély! - kiáltotta feldúltan.
- Ez érdekes. Nem olyan rég még azt vetette a szememre, hogy én csak egy aljas gazember vagyok. Úgy tudom a rossz embereknek nem jár ki a második esély..
- Azt csak azért mondtam, mert felbosszantott! Tudom, hogy titkol előlem valamit. Tudom, hogy maga nem az akinek kiadja magát! - bökte a férfi mellkasába mutatóujját.
- És ezt mégis miből szűrte le?
Alig egy órával később már a szálloda recepciójánál állva a szobakulcsra vártak. Juliet kivett maguknak egy két ágyas és csupán egy zuhanyzóval rendelkező elegáns szobát. Áll néven jelentkeztek be, hogy még véletlenül se akadjanak rájuk a rendőrök. Ezzel az akár törvénytelennek is nevezhető tettével, Juliet olyat tett, ami korábban még csak eszébe sem jutott volna. Segített egy bűnözőnek. Tettestárssá vált. Ha rájuk találnak.. mindketten szorulnak. De vajon miért nem akart most ezzel foglalkozni?
- Parancsoljanak a kulcs. 213-as szoba az Önöké! Érezzék jól magukat, ha bármire szükségük lenne, kérem hívják bátran a szerviz szolgálatot! - nyújtotta át nekik a kulcsot bájos mosollyal az arcán a recepciós nő, majd megköszönve azt sietős léptekkel felmentek a szobába.
Juliet, miután lepakolta a cuccait, első útja a fürdőbe vezetett, ahol hideg vízzel alaposan megmosta az arcát. Muszáj volt valahogy felfrissítenie magát. Úgy érezte, még nem igazán készült fel arra ami ezután következik. Egyáltalán még az se biztos, hogy a Tommal való beszélgetésére felkészült..
Miután megtörülte az arcát, felakasztotta a helyére a törülközőt, egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben és egy nagy sóhajt követően kilépett a fürdőből. Tom már ott várta a nappaliban.
- Nos, megfelel a szoba? - próbálta másfelé terelni a témát.- Igen, de az sem érdekelne ha egy lyukban kellene aludnom! - jelentette ki határozottan, majd felállt és a nő elé lépett - Az egyetlen dolog ami most érdekelni tud, az az hogy végre beszéljek magával!
- Valóban? - kérdezte zavartan. Csak ennyit tudott kinyögni.
Hirtelen néma csend lett úrrá a szobában. Juliet és Tom ott álltak szemtől szemben egymással és csak egymás tekintetét fürkészték. Egyikük sem mert megszólalni. Talán azért mert féltek attól, amit hallani fognak.
Még csak pár napja ismerik egymást, mégis annyi mindenen mentek keresztül. Együtt. Juliet nem olyan rég még egy kórházban dolgozott orvosként, most pedig egy bűnözővel bujkál egy szállodában. Ráadásul áll néven. Csak egy őrült ember lenne képes belemenni egy ilyen veszélyes játszmába...
Már legalább 5 perce csak figyelték egymást. Lassan kezdett kínossá válni a helyzet..
- Miért? - kérdezte halkan a férfi, miután már nem bírta magában tartani kérdéseit.
- Mit miért?
- Miért csinálja ezt? Miért segít nekem? - tett felé egy lépést - Ha tegnap otthagy már rég szabad lehetne és biztonságban lehetne.. valahol máshol.
- Hagytam volna meghalni? - suttogta a nő lesütött szemmel. Nem mert a férfira nézni. Képtelen lett volna rá.
- A kórházban is megtörtént már, hogy egy beteget nem tudtak megmenteni időben, akkor az én halálom sem kavart volna nagyobb port. - vonta meg a vállát.
- Ne beszéljen ostobaságokat! - nézett ezúttal egyenesen Tom szemeibe.
- Csak az igazat mondtam..
- Nem! Egyáltalán nincs igaza! Mindenkinek joga van az élethez. Mindenkinek jár egy új esély! - kiáltotta feldúltan.
- Ez érdekes. Nem olyan rég még azt vetette a szememre, hogy én csak egy aljas gazember vagyok. Úgy tudom a rossz embereknek nem jár ki a második esély..
- Azt csak azért mondtam, mert felbosszantott! Tudom, hogy titkol előlem valamit. Tudom, hogy maga nem az akinek kiadja magát! - bökte a férfi mellkasába mutatóujját.
- És ezt mégis miből szűrte le?
- Megmentette az életem! Ha valóban olyan aljas lenne, mint amilyennek mondtam, akkor ott hagyott volna az égő autóban. De nem tette! - lökött egyet rajta, mire Tom egy röpke pillanat alatt elkapta a nő csuklóját és szorosan magához rántotta. Arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy szinte érezték egymás leheletét.
- Hagyja abba!
- Miért nem mondja el az igazat? Miért hazudik még saját magának is? - suttogta reszketős hangon a nő. Ajkaik szinte súrolták egymást.
- Megmentettem az életét, de cserébe maga is az enyémet. Maradjunk ennyiben.. - eresztette el a nő csuklóját, majd ellépett előle, ám ekkor Juliet rántotta vissza magához.
- Hagyja abba!
- Miért nem mondja el az igazat? Miért hazudik még saját magának is? - suttogta reszketős hangon a nő. Ajkaik szinte súrolták egymást.
- Megmentettem az életét, de cserébe maga is az enyémet. Maradjunk ennyiben.. - eresztette el a nő csuklóját, majd ellépett előle, ám ekkor Juliet rántotta vissza magához.
- Addig nem megy innen sehova, amíg el nem mondja az igazat! - fogta szorosabbra a férfi inggallérját.
- Miért akarja ennyire tudni?
- Segíteni szeretnék magának.. kérem hagyja hogy segítsek!
- Nem lehet..
- Kérem Tom.. - kérlelte már már kétségbeesetten.
Azonban Tom nem válaszolt semmit, csak egy halk sóhaj hagyta el a száját. Juliet ekkor úgy érezte már tényleg nem tehet semmit. Tehetetlenül eleresztette a férfi ruháját és otthagyva őt, besétált a szobájába.
Tom tekintetével követve a lányt, végig azon gondolkozott mit tegyen. Jó ötlet lenne elmondani neki a titkát? Mi van akkor, ha utána más szemmel néz majd rá? Mi van akkor, ha ezután még jobban gyűlölni fogja őt? Mondja el neki? Könnyek gyűltek a szemeibe, hacsak arra gondolt mi mindenen kellett keresztül mennie az évek során. Hányszor megalázták. Hányszor kellett hazudnia, csak azért, hogy titokban tartsa az igazságot. Akkor senki nem segített volna rajta. Mindenki csak a bűnözőt látta benne. És most itt van Juliet. Itt van ez a nő és önzetlenül segítene rajta, ezzel feláldozva az eddigi biztonságos életét. Soha senki az évek során nem tett volna meg érte annyit, mint ez a nő néhány nap alatt.
Végül határozott mozdulatokkal elindult a nő szobája felé, és kopogás nélkül benyitva azon, Juliet elé lépett.
- Rendben van! Elmondok magának mindent.. - sóhajtott, majd leült a nő mellé és belekezdett - Az egész úgy 4 évvel ezelőtt történt. A legjobb barátom kitalálta, hogy fogadást köt és egy nap alatt megszerzi egy egész kaszinó vagyonát, méghozzá pókerben. Mindig is nagy játékos volt, de ezúttal túl nagy fába vágta a fejszéjét. Egyik kört a másik után veszítette el, míg már az adóssága szinte a duplájára nőtt annak az összegnek amit megnyerni szeretett volna. Kétségbeesett és nem tudta mit tehetne. Ha nem fizet akkor akár meg is ölhetik. Kölcsönt kért tőlem, de sajnos nem voltam olyan anyagi helyzetben, hogy segíteni tudtam volna rajta. Azt mondta, hogy nem számít megoldja másképp. Aztán egy nap felhívott azzal, hogy megszerezte a pénzt és csak abban kellene segítenem neki, hogy elkísérem az átvétel helyszínére. Én barom pedig elhittem neki és odamentem a megbeszélt helyszínre.. - suttogta ökölbe szorított kezekkel, ekkor Juliet közelebb csúszva hozzá óvatosan megfogta a kezét. Tom szomorúan az összekulcsolt kezeikre pillantott, majd egy nagyot nyelt és folytatta - Az a nyomorult átvert engem! Azt hittem, hogy valami csendes eldugott helyre megyünk, erre kiderült, hogy megölt 2 biztonsági őrt csak azért hogy kirabolhasson egy bankot. Mialatt ő elmenekült a pénzzel én ott maradtam teljesen értetlenül a két hullával. Aztán megérkeztek a rendőrök. Persze, hogy azt hitték én tettem. Nem akartam börtönbe kerülni, ezért elmenekültem. Onnantól kezdve az egész életem csak egy óriási hazugságon alapult és folyamatosan csak menekülnöm kellett. A rendőrök körözést indítottak ellenem. Már szinte az egész város tudja, mi történt és csak várják a megfelelő pillanatot, hogy lecsukhassanak. - majd itt elcsuklott a hangja és egy kósza könnycsepp csillant meg a szemében - Az az ember akit a legjobb barátomnak hittem, elárult... Mindent a hátam mögött hagyva egy teljesen új életet kellett kezdenem.. - suttogta reszelős hangon, majd óvatosan a nőre pillantott, aki eddig csak könnybe lábadt szemekkel hallgatta a történetet.
- Ezek szerint.. maga.. ártatlan? - kérdezte és csak ekkor vette észre, még mindig szorítja a férfi kezét.
- Nem köphettem be a zsaruknak. Mégis csak a legjobb barátom.. Annyira rohadtul nyomorult érzés.. elcseszett egy helyzet.. - sóhajtott elkeseredetten Tom, majd gyengéden végig simított a nő kezén.
- Miért akarja ennyire tudni?
- Segíteni szeretnék magának.. kérem hagyja hogy segítsek!
- Nem lehet..
- Kérem Tom.. - kérlelte már már kétségbeesetten.
Azonban Tom nem válaszolt semmit, csak egy halk sóhaj hagyta el a száját. Juliet ekkor úgy érezte már tényleg nem tehet semmit. Tehetetlenül eleresztette a férfi ruháját és otthagyva őt, besétált a szobájába.
Tom tekintetével követve a lányt, végig azon gondolkozott mit tegyen. Jó ötlet lenne elmondani neki a titkát? Mi van akkor, ha utána más szemmel néz majd rá? Mi van akkor, ha ezután még jobban gyűlölni fogja őt? Mondja el neki? Könnyek gyűltek a szemeibe, hacsak arra gondolt mi mindenen kellett keresztül mennie az évek során. Hányszor megalázták. Hányszor kellett hazudnia, csak azért, hogy titokban tartsa az igazságot. Akkor senki nem segített volna rajta. Mindenki csak a bűnözőt látta benne. És most itt van Juliet. Itt van ez a nő és önzetlenül segítene rajta, ezzel feláldozva az eddigi biztonságos életét. Soha senki az évek során nem tett volna meg érte annyit, mint ez a nő néhány nap alatt.
Végül határozott mozdulatokkal elindult a nő szobája felé, és kopogás nélkül benyitva azon, Juliet elé lépett.
- Rendben van! Elmondok magának mindent.. - sóhajtott, majd leült a nő mellé és belekezdett - Az egész úgy 4 évvel ezelőtt történt. A legjobb barátom kitalálta, hogy fogadást köt és egy nap alatt megszerzi egy egész kaszinó vagyonát, méghozzá pókerben. Mindig is nagy játékos volt, de ezúttal túl nagy fába vágta a fejszéjét. Egyik kört a másik után veszítette el, míg már az adóssága szinte a duplájára nőtt annak az összegnek amit megnyerni szeretett volna. Kétségbeesett és nem tudta mit tehetne. Ha nem fizet akkor akár meg is ölhetik. Kölcsönt kért tőlem, de sajnos nem voltam olyan anyagi helyzetben, hogy segíteni tudtam volna rajta. Azt mondta, hogy nem számít megoldja másképp. Aztán egy nap felhívott azzal, hogy megszerezte a pénzt és csak abban kellene segítenem neki, hogy elkísérem az átvétel helyszínére. Én barom pedig elhittem neki és odamentem a megbeszélt helyszínre.. - suttogta ökölbe szorított kezekkel, ekkor Juliet közelebb csúszva hozzá óvatosan megfogta a kezét. Tom szomorúan az összekulcsolt kezeikre pillantott, majd egy nagyot nyelt és folytatta - Az a nyomorult átvert engem! Azt hittem, hogy valami csendes eldugott helyre megyünk, erre kiderült, hogy megölt 2 biztonsági őrt csak azért hogy kirabolhasson egy bankot. Mialatt ő elmenekült a pénzzel én ott maradtam teljesen értetlenül a két hullával. Aztán megérkeztek a rendőrök. Persze, hogy azt hitték én tettem. Nem akartam börtönbe kerülni, ezért elmenekültem. Onnantól kezdve az egész életem csak egy óriási hazugságon alapult és folyamatosan csak menekülnöm kellett. A rendőrök körözést indítottak ellenem. Már szinte az egész város tudja, mi történt és csak várják a megfelelő pillanatot, hogy lecsukhassanak. - majd itt elcsuklott a hangja és egy kósza könnycsepp csillant meg a szemében - Az az ember akit a legjobb barátomnak hittem, elárult... Mindent a hátam mögött hagyva egy teljesen új életet kellett kezdenem.. - suttogta reszelős hangon, majd óvatosan a nőre pillantott, aki eddig csak könnybe lábadt szemekkel hallgatta a történetet.
- Ezek szerint.. maga.. ártatlan? - kérdezte és csak ekkor vette észre, még mindig szorítja a férfi kezét.- Nem köphettem be a zsaruknak. Mégis csak a legjobb barátom.. Annyira rohadtul nyomorult érzés.. elcseszett egy helyzet.. - sóhajtott elkeseredetten Tom, majd gyengéden végig simított a nő kezén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése