Criminal Life 2. Rész

Halimalii!
Próbáltam sietni, mint ígértem és hát meg is hoztam volna a 2. Részt! :) Nagyon-nagyon köszönöm az eddigi visszajelzéseket tőletek! Fantasztikusak vagytok! Imádlak benneteket és remélem ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket! :)
Jó olvasást! ^^.

 (katt)

A férfi, miután ellenkezését nem tűrve erőszakosan betuszkolta a kocsiba Julietet, Ő maga is beült a volán mögé, majd eszeveszett gyorsasággal elhajtott a kórház parkolójából. A dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, mint ahogy azt szerette volna. A nyomában vannak a zsaruk, nincs hova mennie és még ez a kolonc is a nyakán ragadt.

- Azonnal eresszen el! - rángatta kétségbeesetten az ajtó fogantyúját a nő - Nem hallja?! Engedjen ki!!

- Fogja be a száját és kapcsolja be a biztonsági övét! - emelte a nőre szúrós tekintetét.

- Maga csak ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak! Eresszen el, rohadt szemétláda! - esett neki a férfinak, nem kímélve egyetlen porcikáját sem.

- Fogja be a pofáját és maradjon nyugton! Hisztis tyúk! - lökte vissza a helyére, majd bal kezével a kormányt irányítva, másik kezével a nőre hajolt, kihúzta a biztonsági övét és szorosan becsatolva azt visszafordult a kormányhoz.

Kétségtelenül nagy szarban volt. Fogalma sem volt róla hova mehetne, vagy hogy hova rejtőzhetne. A visszapillantó tükörbe pillantva észrevette, hogy a mögöttük száguldozó rendőrautó egyre jobban közelít feléjük. Juliet teljesen kétségbeesetten próbálta kiszabadítani magát, de annyira félt, hogy a remegő kezével képtelen volt kicsatolni magát. Teljesen abszurdnak tartotta ezt az egészet. Ez nem történhetett meg vele. Ez biztos csak egy rossz álom...

- Mire készül most? - suttogta erőtlenül.

- Törődjön a maga dolgával! - kiáltotta, majd újból a visszapillantó tükörbe nézett - A kurva életbe! Nem igaz, hogy nem bírom lerázni őket! - morogta. Majd a következő pillanatban erősen balra rántva a kormányt átszáguldozott a szembe sávba és még mielőtt a szembe jövő kocsi beléjük hajtott volna, visszahúzta a kormányt.

- Maga megőrült! Megakar ölni minket? - üvöltözte a nő, kezével erősen kapaszkodva az ajtóba - Lassítson már!

Ám a férfi meg se hallva Juliet szavait, ész nélkül száguldozva kerülgette az autókat, ezzel is próbálva lerázni a még mindig mögöttük szirénázó rendőrautót. A nő számára nem létezett se múlt, se jövő. Egyetlen dolog tudta érdekelni, még pedig az, hogy túlélje ezt az egészet.

- Vigyázzon piros a lámpa!

- Kuss legyen!

Juliet most már teljesen halálra volt rémülve. Mit akar tőle ez az ember? Hova mennek? És mi lesz most vele? Kétségbeesetten a visszapillantó tükröt kémlelte, majd hangosan felzokogott, mikor észrevette, a rendőrautó eltűnt mögülük.

- Neee! Segítség! Valaki segítsen! - sikoltozta.

- Pofa be! Nem mondom többször! - emelte rá a fegyverét a férfi, majd kibiztosítva a ravaszt lőni készült.

- Vigyázzon! - kiáltott a nő, de már túl késő volt. A következő pillanatban, mielőtt a férfi elránthatta volna a kormányt, az autó szélsebesen belecsapódott egy villanyoszlopba.

Az ezt követő események a másodperc töredékének tűnhettek. A kocsi eszeveszett gyorsasággal megpördülve, 180°-os fordulatot vetve, hatalmas robbanással és füstölgő motorháztetővel ért földet fejjel lefelé.
A férfi, miután kicsatolta biztonsági övét, négykézláb mászva kikecmergett a félig lángokban álló járműből. A belélegzett füsttől fájdalmasan köhögött, de jobban szemügyre véve sérüléseit, nyugodt szívvel megállapította, hogy néhány horzsolást és egy enyhe agyrázkódást leszámítva, kutya baja.
Fájdalmas nyögések közepette felegyenesedett, majd óvatos léptekkel futásnak eredt. Ám mielőtt még bármerre is juthatott volna, hirtelen megtorpant.
A nő. Hova lett? A kocsiban már nem volt mellette. Nem zuhanhatott ki, hiszen ő maga csatolta be neki a biztonsági övet. Hacsak...
- A picsába! - rúgta fel idegesen a mellette heverő farönköt, majd villámgyorsan megfordulva a kocsihoz szaladt.
Még mielőtt felborultak volna, a nő idegesen az övénél matatott. Biztos akkor csatolta ki. Az idióta.. Mégsem hagyhatta ott egyedül, élet és halál között. Az nem Ő lett volna. Soha nem tenne ilyet. Ő nem egy szívtelen szörnyeteg...
 Már sokkal erőteljesebb füst gomolygott a motorháztetőből, így félő volt, hogy felrobban a kocsi. Könyökével eltakarva arcát, az anyósülés felőli oldalra ment, majd már meg is pillantotta a fűben fekvő, eszméletét vesztett nőt. Kétségbeesetten letérdelt mellé és óvatosan kitapintva pulzusát próbált életjel után kutatni.
- Hé doki! Hall engem? - rázta meg óvatosan a fejét.
- S..segít...ség.. - suttogta alig hallhatóan a nő.
- Francba... - nyögte tehetetlenül.
Majd, mivel mást nem tudott tenni, óvatosan a karjaiba emelve a nőt, elvitte onnan és a sötét éjszakába menekülve, biztonságot nyújtó menedékhelyet keresett maguknak.

Juliet, miután sikeresen túlélte a balesetet és az azt követő éjszakát - bármiféle ellátás nélkül - egy teljesen elhagyatott, vadidegen, nyirkos és sötét helyen ébredt. Óvatosan megpróbálta felemelni a fejét, de a nyakába nyilalló fájdalom miatt inkább nem erőltette a dolgot. Fájdalmasan felnyögve jutott el tudatáig, még mindig annak az átkozottnak a fogságában van. Rettenetesen félt, és elképzelése sem volt arról, mi lesz most vele ezek után.