Impossible Promise 23. Rész

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt és háát .. nagyon remélem, hogy senki nem fog a pokolra száműzni e gonosz tettem miatt. Muszáj volt valami rondaságot művelnem veletek, még így a beígért "meglepetés" előtt. Jó hír, hogy a következő résztől kezdődik a buli :DDD

Aztán még mielőtt elfelejteném, beraktam egy linket a részhez, és ha van kedvetek olvasás közben hallgassátok meg a dalt, szerintem érdemes :DD

Nem is dumálok többet, remélem tetszeni fog mindenkinek! :))♥♥

Jó olvasást és naggyon várom a hozzászólásaitokat! ^^

- Csipogj már az Istenért! - nyomogattam idegesen a kocsim riasztógombját, de az csak nem akart engedelmeskedni

- Segítsek? - kérdezte mögülem Paul

- Nem kell, mindjárt meg lesz! - mondtam ingerülten, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor végre sikerült beriasztanom azt az átkozott kocsit - Végre..

- Csak nem ideges vagy?

- Én?! Ugyan dehogy! Miért lennék ideges?.. - dühöngtem, miközben a táskámba raktam a kulcsokat

- Channel... ismerlek már.. - forgatta szemeit - És különben is minek jöttünk ide Tomékhoz?

- Oda akarom adni nekik a papírokat és a megmaradt fényképeket..

- Minek? - kérdezte értetlenül

- Azért mert nem akarom, hogy bármilyen emlékem is maradjon róluk.. - sóhajtottam szomorúan

- Soha nem foglak megérteni.. - csóválta meg a fejét, majd karba tett kézzel megállt előttem, miközben én hátammal nekitámaszkodtam a parkolóház egyik oszlopának - Miért nem mondod inkább el neki az igazat? Tudom a múltkor még nem ezt mondtam.. de látom hogy szenvedsz..

- Már túl késő hozzá...

- Soha semmihez nincs túl késő!

Igen. Paulnak teljesen igaza volt mindenben. Még nem lenne hozzá túl késő. És ha nagyon akarnám akkor ezt meg is tehetném. Hogy ma este a bulin oda állok Tom elé és a szemébe mondom az igazságot. Meg tehetném.. de nem akarom. És nem is fogom. Ha rajtam múlna soha nem tudná meg, hogy mi történt akkor, azon a repülőszerencsétlenségen 2 évvel ezelőtt.

- Tom soha nem fogja megtudni, hogy Én ki is vagyok valójában! - mondtam határozottan, majd elindultam a lépcsők felé

- De a szerelme voltál! Tiszta szívéből szeretett.. és Te is szeretted Őt! - követett 

Nagyon elszántnak tűnt.

-Igen tudom. De a dolgok megváltoztak.. - néztem hátra - Karla meghalt és ezt el kell fogadni! - mondtam idegesen, majd a következő pillanatban egy erős ajtócsapódás hallatszott a lépcsők felől

Hirtelen úgy megijedtem, hogy még levegőt venni is elfelejtettem.

- Mi volt ez? - kérdezte riadtan Paul

- Nem tudom.. - mondtam levegő után kapkodva

Majd a tekintetemmel gyorsan körbe vizslattam a parkolóházat. Kezdett egyre félelmetesebbé válni az a hely. A lámpák fénye néhol ingadozott és hirtelen még a levegő is lehűlt. Furcsa érzésem támadt, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is hessegettem a gondolatot. Megráztam a fejem és Paul felé fordultam.

- Most inkább ne ezzel foglalkozzunk! Siessünk, hogy minél hamarabb végezhessünk.. - mondtam, majd nem törődve a korábban történtekkel mindketten felsiettünk a lépcsőn.

~~~

- Channel? Hát ti mit kerestek itt? - kérdezte meglepetten Georg, immáron a hotel szobájuk ajtajában

- Hello! Csak hoztam nektek néhány papírt - mosolyogtam és közben előhalásztam a mappámat a táskából

- Értem. Hát.. akkor gyertek be nyugodtan! Ne ácsorogjunk itt az ajtóban! - mondta, majd bementünk a lakásba

Ahogy beléptünk az ajtón észrevettem, hogy mindenki itt van. És bár magam sem tudom miért, de hirtelen megkönnyebbülés járta át a lelkem. Nem értettem miért, de inkább nem is foglalkoztam vele. Mosolyogva megálltam Georg mellett és a kezemben lévő mappát a mellkasomhoz szorítottam.

- Sziasztok! - intettem a srácok felé

És akkor megpillantottam Tomot. A szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól. A szívem sajdult bele, annyira csábító volt. Istenem, hogy fog nekem hiányozni ez a férfi...

- Channel! Hát Te? Mi járatban? - állt fel a kanapéról és közvetlenül elém sétált

- Itt van néhány papír és fotó amit oda szerettem volna adni nektek - nyújtottam feléje a mappát

- Este is ráért volna, de azért köszönjük!- lépett mellénk Bill - Hogy állsz a szervezéssel? - húzogatta szemöldökét

- Nagyon szívesen.. És.. válaszolva a kérdésedre Bill, megnyugodhatsz! Már minden készen áll. A helyszín lefixálva, berendezve és a piák is megérkeztek! - vigyorogtam rá - Szóval már csak Mi hiányzunk onnan.

- Már alig várom, hogy bulizzunk! - dörzsölte össze izgatottan a tenyereit Bill, majd elsétálva mögöttem a fülemhez hajolt - Ne izgulj rólad sem feledkeztem ám el! (katt)

A pillantásommal követtem, ahogy Paulhoz sétál, majd a tekintetem Tomra kalandozott. Engem nézett. Egy pár pillanatig mind a ketten mozdulatlanul álltunk egymás arcát fürkészve, majd mikor feleszméltem éreztem, hogy arcomat elönti a forróság. Zavarban éreztem magam. Muszáj volt innom egy pohár vizet, különben úgy éreztem menten elájulok.

- Paul! Kérlek mutasd meg a srácoknak a papírokat amiről beszéltem. Addig, ha nem haragszotok én iszok egy kis vizet - indultam el a konyha felé

Gyorsan töltöttem magamnak egy pohárral és egy hajtásra megittam az egészet. Két kezemmel a mosdónak támaszkodva próbáltam mély lélegzeteket venni, hogy lenyugtassam magam. Hogy lehet rám ilyen hatással ez a pasi még ennyi külön töltött idő után is? Képtelen voltam felfogni és megérteni azokat az érzéseket amik abban a pillanatban keringtek a gondolataimban. 

Újra megnyitottam a csapot és a kezemet leöblítve megtöröltem az arcomat. "Csak legyünk már túl ezen a napon!" Száguldoztak ehhez hasonló gondolatok a fejemben. Majd megtöröltem a kezem és egy mélyet sóhajtottam.

- Minden rendben? - hallottam meg egy hangot a hátam mögött

Ijedtemben hirtelen felborítottam a kezem mellett heverő poharat. Már épp nyúltam volna érte, nehogy leessen a mosdóról, amikor egy másik kéz gyorsan megelőzve elkapta azt. Levegő után kapkodva felnéztem a mellettem álló férfira

- Tom! A szívbajt hozod rám! - fordultam szembe vele

Ám nem sokkal később rá kellett jönnöm, hogy ez hiba volt. Alig volt köztünk 5 cm. És az se nagyon könnyítette meg a helyzetemet, hogy Tom egyre közelebb és közelebb lépett felém, míg végül a két kezével körül fogva derekam, rátámaszkodott a mosdó szélére.

- Megijesztettelek? Ne haragudj.. nem állt szándékomban - mondta tettetett bűntudattal a hangjában

- Nem úgy volt, hogy Paul megmutatja nektek a papírokat? - vontam fel a szemöldököm 

- Úgy volt.. csak jelen pillanatban most valahogy Te jobban érdekelsz, mint azok az unalmas lapok! - közelített arcával felém

Egy pillanatra muszáj volt összeszorítanom a szemeimet. "Nem! Nem teheti ezt velem! Pont most.. Istenem kérlek segíts!" Kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt és lassan kinyitottam a szemem. Újabb hibát követtem el. Tom szemei szinte fogva tartottak. Édesen felnevetett. A lehelete csiklandozta bőrömet.

- Valami baj van? - kérdezte még mindig körülfogva karjaival

- N-nem.. nincs. Nekem.. most.. vissza kell mennem - dadogtam

- Hiszen te reszketsz! - mosolygott még mindig, majd ujjaival végig simított az államon 

Igen. Valóban reszkettem. De csupán a visszatartott vágytól, hogy még véletlenül se próbáljak a karjaiba omolni. A lábaim már alig tartottak és nem sok választott el attól, hogy megcsókoljam. Istenem de még mennyire, hogy megakartam csókolni.

- Miért csinálod ezt? - suttogtam

- Micsodát? - súrolta ajkaival ajkaimat

A szívem úgy dübörgött, mintha lovak ezreinek a patái lettek volna. "Ki kell tartanod! Muszáj!" Szomjaztam az érintéseire, a csókjaira. De akkor is visszafogtam magam. Már a könnyek mardosták szemeimet, amikor nagy erőt véve magamon tenyeremet a mellkasára helyezve eltoltam magamtól.

- Ne haragudj, de most tényleg mennem kell! - kerültem ki, ám a konyha ajtóban még visszafordultam - Este találkozunk - majd egy apró mosoly félét erőltettem az arcomra és visszamentem a többiekhez.