Agnusdei műve
A rózsák hercegnője
- Segítenie kell… - súgta a sötétségbe Susan és remélte, hogy az ágyban fekvő alak meghallja, mielőtt más felfedezné jelenlétét.
Ha rajta kapnák, hogy egy férfi szobájába surrant, nem is saját jó híréért aggódott, csupán a férfit nem akarta bajba keverni. De sajnos nem volt más választása.
- Hm? Ki… ki az? –morgott a férfi álmosan, majd amikor meglátta a csuklyás alakot az ágyában, üvölteni akart.
- Kérem! –fogta be a száját Susan- Thomas herceg… hallgasson meg! –vette le a fejéről a kapucnit, hogy a férfi láthassa az arcát.
- Maga nő! –kerekedtek ki mogyoróbarna szemei, melyek elbűvölték a lányt.
- Igen, valóban nő vagyok! És tisztában vagyok vele, hogy ha meglátják, hogy beszöktem magához, rossz hírét kelteném, mégis meg kellett tennem! Kérnem kell magától valamit…
- Értem! –mondta a férfi, majd egy hirtelen mozdulattal a nő fölé kerekedett, kezeit a feje fölé kulcsolta, lábait az ágyhoz taszította- Így már jobb…
- Engedjen el! –Susan mellkasa szaporán emelkedett, majd süllyedt az izgalomtól, egyrészt félt, másrészt még sosem került ilyen közel egy férfihoz fizikailag.
- Vagy így mondja el, mit akar, vagy sehogy sem! Választhat! –hajolt közelebb a herceg. Leheletük összekeveredett az izgalom és a vágy illatával, a nőnek össze kellett szednie magát, hogy meg tudjon szólalni.
- Én… már mondtam… a segítségére van szükségem!
- De miben? Mi olyan fontos magának, hogy kockáztat?
- A királynő!
- A királynő? Mi van vele?
- Meg akarják ölni! A bárók közt áruló van, aki el akarja rabolni a királynőt, hogy lemondásra kényszerítse!
- Miből gondolja ezt?
- Azt… azt nem mondhatom el…
- Miért nem?
- Mert a királynő élete a tét…
- Hogy hívják magát?
- Norah… - felelte egy kis gondolkodás után Susan. A valódi nevét nem mondhatta.
- És miért én?
- Maga herceg! Találkozhat a királynővel!
- És kedves Norah… mit ér magának a segítségem? –nézett végig rajta a herceg sóvárogva. Az ablakon beszűrődő hold és a lámpások fénye megvilágította a nő arcát, ami olyan ismerős volt neki, de nem tudta, honnan. Az viszont bizonyos volt, hogy gyönyörű…
- Maga… - próbált küzdeni ellene Susan, de esélye sem volt. Thomas herceg odafigyelt teste karbantartására, izmai keményen feszültek a nő fölött.
- Ó, értem már! Nyilván nem először lopózik férfiak szobájába…
- De igen! Még… szűz vagyok…
- Akkor már nem sokáig… ha azt akarja, hogy segítsek!
- Rendben…
- Rendben? Gyorsan belement…
- A királynőről van szó… érte bármit!
- Értem… holnap meglátogatom! Ám mi a biztosítéka, hogy fizet?
- Csak a szavam!
- Az nekem nem elég…
- Megengedem, hogy megcsókoljon… - nézett fel rá Susan, majd lassan közeledett egymás felé az arcuk, míg végül ajkaik forró csókban forrtak össze. A herceg izmai ellazultak, minden feszültség az ágyékában összpontosult és a nő ezt kihasználva, fölé hengeredett és a csípőjére ült.
- Norah… - sóhajtott fel a herceg.
- Említsd meg neki a nevem… tudni fogja!
- És hol keressem, ha végeztem?
- Semmiképp se keressen, majd én fogom magát!
- Mikor?
- Holnap ugyanitt, ugyanabban az időben! –állt fel és az erkélyhez lépett, amin keresztül jött.
- Várom…
- Viszlát!
Mire a herceg észbe kapott, már csak a nő helyét bámulta az ablaknál. Nem gyakran fordult még elő, hogy egy férfinak öltözött nő lopózott volna be hozzá az éjszaka közepén. Az arca piszkos volt, a haja csapzott, mégis gyönyörű volt, és azok a kék szemek… ahogyan ezt végig gondolta, már tudta is, hogy találkoztak azelőtt.
Susan egész nap csak egy dohos pincében ücsörgött, feszülten várta, hogy a gyertya elaludjon, ami azt jelentené, hogy beesteledett. Már napok óta nem evett, mégsem volt éhes, pedig szervezete nem éppen ehhez szokott. Minden apró neszre összerezzent, felkapta a fejét és elkapta a pánik. Viszonylag nyugodt idegzettel indult végre útnak, miután a gyertya elaludt, ám gombóccal a torkában érkezett meg a herceg erkélyére.
- Végre itt van! – köszöntötte a férfi meleg hangon, ám ő megtorpant.
- Fújja el a gyertyákat! – lépett hátra a sötét árnyékba.
- Tessék?
- Fújja el a gyertyákat… kérem…
- Rendben…
A füst lustán gomolygott a szobában, a szikrák pedig csak úgy pattogtak a két test közt, ahogy a szoba fokozatosan sötétségbe borult.
- Nem akarja, hogy tudjam, ki maga…
- Az ön érdeke… nem akarom, még jobban belevonni…
- Értem… hozattam fel vacsorát! Biztosan éhes! –lépett a nőhöz és megsimogatta az arcát.
- Nem…
- Mióta nem evett?
- Honnan…
- Reszket az éhségtől, a szeme be van esve, még sötétben is látom. Az ajkai kicserepesedtek! Egyen…
- Köszönöm…
- És ha végzett, megfürdetem és beválthatja az ígéretét.
- Rendben…
- Üljön le! –mutatott a férfi az ágyra, majd a nő mellé tette az előkészített ételeket- Egy kis sült… Tessék a villa!
- Köszönöm… - vette el az evőeszközt Susan, majd nőt megszégyenítő tempóban kezdte enni a húst.
- Sosem láttam még nőt ilyen gyorsan és ilyen sokat enni! –nézett rá Thomas herceg elvarázsolódva.
- Bocsánat, csak… csak napok óta nem…
- Hol bujkál?
- Azt nem mondhatom el…
- Mit mondhat el?
- Nagyjából… semmit!
- Áhá… - finom a sült?
- Isteni… nagyon jól laktam…
- Lássuk… - hajolt oda a férfi és megcsókolta Susant, aki a vágytól elgyengülve omlott az ágyra a férfi karjaiba, aki gyengéden becézgette, miközben lehúzta róla a kopott férfiruhát- Tényleg finom… - Fogta az ágy melletti lavórból a szivacsot, mely illatozott a balzsamtól és miután már egyetlen ruhadarab sem zavarta, simogatni kezdte a finom bőrt, követve ajkaival az utat.
- Tom… - sóhajtott fel Susan az élvezettől.
- Hm… így még senki sem hívott…
- Ne haragudjon… - homorított a nő gerince.
- Semmi… - súgta rekedten a férfi és ledobálta saját ruháit is, majd egészében ráfeküdt az illatozó női testre.
- Még most leállíthat…
- Nem akarom… - kapaszkodott a hátába Susan.
- Nem akarja, vagy nem akarja, hogy leálljak?
- Sok a beszéd… - fogta meg az arcát a nő és megcsókolta. Onnantól már nem volt megállás, a herceg olyan hévvel, szenvedéllyel és gyengédséggel tanította szeretkezni, hogy egymás után repültek fel egészen a mennyországig, hogy aztán az édes zuhanásban is osztozzanak.
Végül lihegve és kimerülten feküdtek egymás karjaiban. Éppen csak lenyugodott légzésük, amikor az egyik szolgáló kopogtatott.
- Maradjon csendben! –húzta a férfi a takarót a nőre, majd felkapott egy nadrágot és beengedte a cselédet.
Susan a vastag takaró alatt egyetlen szót sem hallott, így örült, amikor végre kijöhetett alóla, ám a herceg arca igen komoly volt.
- Mi történt?
- A királynő hivat! És magát is be kell vinnem…
- Az nem fog menni!
- De igen, megoldjuk! Magára adom az egyik ruhámat, a haját kalap alá rejtjük, és a földet bámulja végig, rendben? Ha ügyesek vagyunk, nem veszik észre, hogy maga nő.
- Maga szerint sikerülni fog?
- Minden bizonnyal! Lássuk… - lépett a szekrényhez a herceg, majd kisvártatva egy régebbi ruháját vette ki- Ez jó lesz! –nyújtotta Susan felé- Vegye el…
- Félek… - ült vissza az ágyra a nő.
- Jaj… Nézzen rám! Nem kell félnie, megvédem! Segítségért jött hozzám, megkapja! –csókolta meg gyengéden- Öltözzön fel…
Nem sokkal később már egy hintóban utaztak a sötét utcákon, egyenesen a királyi kastély felé. Viszonylag könnyen és észrevétlenül jutottak be, egészen a királynő rezidenciájáig.
- Thomas herceg az és van egy kísérője is! –jelentette be őket a királynő cselédje.
- Engedje be őket, utána távozzon!
- Igen felség…
- Izgul? –fordult odakint a férfi Susanhoz.
- Miért…
- Visszahoztam az anyjához!
- Tessék? –döbbent le a nő.
- Ugyan már, az első este rájöttem!
- És képes volt ennek ellenére elcsábítani? Olyat kérni tőlem… Tudja, hogy ez felségárulással is felér?
- Kötve hiszem kedves, visszahoztam biztonságban, jutalom nekem is jár!
- Maga…
- A királynő várja önöket… - jelent meg a szolgáló.
- Köszönjük! –bólintott a herceg, majd bementek- Felség… - hajolt meg.
- Üdvözlöm…
- Anyám! –omlott a királynő karjaiba Susan elsírva magát, az sem érdekelte, hogy a férfi látja.
- Annyira sajnálom! Fogalmam sincs, hogyan történhetett ilyesmi! Annyira vigyáztam… El kell mondanod mindent!
- Majd ha ketten leszünk…
- Azt hiszem, Thomas hercegnek is tartozunk ennyivel, hiszen visszaszolgáltatott hozzám épségben! Ő segített csapdába csalni az árulókat és most már mindannyian biztonságban vagyunk! Örökké hálás leszek…
- Na de királynő… ez a dolgom!
- Csak ne szerénykedjen… Lányom, mesélj el mindent!
- Elraboltak… és kényszeríteni akartak téged, hogy mondj le a koronáról! Ám később azt tervelték ki, hogy feleségül vesz a báró, így ő örökölné a trónt, ha téged megölnek! Sikerült megszöknöm és egy pincében tartózkodtam! A tegnap éjjel beszöktem a herceg szobájába, hogy segítséget kérjek és ő segített is…
- Sajnos a lánya nem volt hajlandó elárulni semmit sem, így csak a csapdába csalásban segíthettem…
- Ismerem milyen makacs… kiskorában is sokszor került bajba emiatt! Ezért találtunk ki egy nevet, hogy tudjon üzenni, ha segítségre van szüksége, és így senki sem jöhet rá, kiről is van szó!
- Norah… - mondta halkan a férfi.
- Pontosan! Mára feküdjünk le, késő van! Remélem, marad a kastélyban Thomas, nem szívesen engedném el ilyen későn!
- Megtisztel! Reggel találkozunk felség! Susan hercegnő… - meghajolt, majd távozott.
- Te is menj lányom, reggel megtárgyalunk mindent!
- Mi mindent?
- Ez a herceg tetszik nekem! Igazán jó ember!
- Valóban, de… de mit akarsz vele?
- Reggel megbeszélünk mindent!
- Jó éjt anyám…
Mindannyian elvonultak, de Susan egész éjszaka nem tudott aludni, a hercegen járt az esze. Vajon mit akarhat tőle az anyja?
Ágyából nézte, ahogyan felkel a nap és egyedül kezdett öltözködni, csak hogy unalmát elűzze, gondolatait elterelje. Mióta elrabolták, teljesen elszokott a pompától, az a pince, ahol bujkált, nem fogható semmihez. Ám meg lehet szokni, ha az ember élete a tét. Vagy ha az ország sorsa. Végre eljött a reggeli ideje is, a nő alig bírta kivárni, mi lehet az a dolog, amiről Thomas hercegnek is tudnia kell.
- Ön bebizonyította, hogy hű az országához és a királynőhöz…
- Igen felség…
- Úgy gondolom, ha én már nem leszek…
- Anyám! –állt fel tiltakozva Susan, de csendre intették, így visszaült.
- Lássuk be, nem vagyok már fiatal, és ha én már nem leszek, az országnak olyan vezetőre lesz szüksége, mint a lányom! Makacs ugyan, de még fiatal! Megvan hozzá az esze és a kitartása, de féltem is őt!
- Vigyázok a koronára!
- Tudom… ám én jobb módszert találtam… Azt akarom, hogy vegye el a lányomat!
- Tessék? –nyelt félre a hercegnő és fülig pirulva szemezett a herceggel.
- Királynő…
- De anyám…
- Csendet! Ez az akaratom! Magában bízom! Tudom, hogy nem élne vissza a korona hatalmával, hiszen ezt bizonyította is.
- Nos…
- Soha! –rohant el a hercegnő, egyenesen kedven rózsakertjébe menekült.
- Kisasszony… - hallotta kicsivel később a herceg hangját a háta mögül.
- Hagyjon…
- Jöjjön ki a rózsák közül, még megsérül…
- Kiskoromban sokat játszottam itt… egy tövisszúrást már meg sem érzek…
- Nem akar hozzám jönni?
- Nem! –vágta rá Susan. Pedig mennyire szeretett volna igent mondani, hisz érzett valamit a herceg iránt… valami melegséget… talán szerelmet. Na de ennyi idő alatt?
- Ellenem van, vagy eleve a házasság intézménye ellen?
- Nem óhajtok férjhez menni, sem most, sem semmikor!
- Meg tudhatnám az okát?
- Az ok igen egyszerű! –fordult a herceg felé a nő egy rózsával a kezében - Amikor az apám meghalt, végignéztem, ahogyan a kapzsiság felszínre tör minden emberből. A trónt akarták egytől egyig, és persze a vele járó hatalmat! El akarták taposni az anyámat, csak hogy uralkodhassanak és zsarnokoskodhassanak! Köszönöm, nem! –szorította egyre erősebben a rózsát, minek következtében az egyik tövis felsértette a bőrét és kiserkent a vére - Áh…
- Hadd nézzem! –termett ott a herceg és kezébe vette Susan-ét.
- Túlélem…
- Vigyázzon magára… - csókolta meg a sebet húsos ajkaival a férfi.
- Semmiség… - pirult el a nő.
- Én nem kényszerítem magát semmire, ez a házasság nem az én akaratom, hanem a királynőé! És ahogyan maga mondta: érte mindent!
- Tudom, de…
- Css… senkit sem vennék el szívesebben magánál! A fejemben van, mióta felébresztett az éjszaka közepén… Magába szerettem hercegnő…
- És higgyem el, hogy ennek semmi köze a…
- Mire esküdjek, mondja hát… - húzta magához a törékeny testet, majd a nő hajába tűzte a rózsát - Szeretem Önt.
- Komolyan beszél? - nézett fel rá Susan.
- A legkomolyabban! –megfogta a hercegnő arcát és finom ajkaira tapadt.
- Ezt nevezhetjük megpecsételésnek? –kérdezte a királynő mosolyogva, aki időközben érkezett ki hozzájuk.
- Anyám… azt hiszem, beleszerettem a hercegbe! –dőlt a férfi mellkasához.
- Ennél varázslatosabban nem is alakulhattak volna a dolgok! A menyegzőt amint lehet, megtartjuk.
- Minél hamarabb, annál jobb! –ölelte át a hasánál a nőt, akinek szintén megjelentek azok a bizonyos képek a fejében a tegnap estéről…
Egymásra somolyogva lépdeltek az udvar irányába egy hosszú sétára kettesben és közben közös életüket tervezték, melyet sokáig szerettek volna élni, hogy legyen idejük mindent megtudni a másikról. Bár amit eddig tudtak, az is pontosan elég volt, hiszen első látásra egymásba szerettek…
Ha rajta kapnák, hogy egy férfi szobájába surrant, nem is saját jó híréért aggódott, csupán a férfit nem akarta bajba keverni. De sajnos nem volt más választása.
- Hm? Ki… ki az? –morgott a férfi álmosan, majd amikor meglátta a csuklyás alakot az ágyában, üvölteni akart.
- Kérem! –fogta be a száját Susan- Thomas herceg… hallgasson meg! –vette le a fejéről a kapucnit, hogy a férfi láthassa az arcát.
- Maga nő! –kerekedtek ki mogyoróbarna szemei, melyek elbűvölték a lányt.
- Igen, valóban nő vagyok! És tisztában vagyok vele, hogy ha meglátják, hogy beszöktem magához, rossz hírét kelteném, mégis meg kellett tennem! Kérnem kell magától valamit…
- Értem! –mondta a férfi, majd egy hirtelen mozdulattal a nő fölé kerekedett, kezeit a feje fölé kulcsolta, lábait az ágyhoz taszította- Így már jobb…
- Engedjen el! –Susan mellkasa szaporán emelkedett, majd süllyedt az izgalomtól, egyrészt félt, másrészt még sosem került ilyen közel egy férfihoz fizikailag.
- Vagy így mondja el, mit akar, vagy sehogy sem! Választhat! –hajolt közelebb a herceg. Leheletük összekeveredett az izgalom és a vágy illatával, a nőnek össze kellett szednie magát, hogy meg tudjon szólalni.
- Én… már mondtam… a segítségére van szükségem!
- De miben? Mi olyan fontos magának, hogy kockáztat?
- A királynő!
- A királynő? Mi van vele?
- Meg akarják ölni! A bárók közt áruló van, aki el akarja rabolni a királynőt, hogy lemondásra kényszerítse!
- Miből gondolja ezt?
- Azt… azt nem mondhatom el…
- Miért nem?
- Mert a királynő élete a tét…
- Hogy hívják magát?
- Norah… - felelte egy kis gondolkodás után Susan. A valódi nevét nem mondhatta.
- És miért én?
- Maga herceg! Találkozhat a királynővel!
- És kedves Norah… mit ér magának a segítségem? –nézett végig rajta a herceg sóvárogva. Az ablakon beszűrődő hold és a lámpások fénye megvilágította a nő arcát, ami olyan ismerős volt neki, de nem tudta, honnan. Az viszont bizonyos volt, hogy gyönyörű…
- Maga… - próbált küzdeni ellene Susan, de esélye sem volt. Thomas herceg odafigyelt teste karbantartására, izmai keményen feszültek a nő fölött.
- Ó, értem már! Nyilván nem először lopózik férfiak szobájába…
- De igen! Még… szűz vagyok…
- Akkor már nem sokáig… ha azt akarja, hogy segítsek!
- Rendben…
- Rendben? Gyorsan belement…
- A királynőről van szó… érte bármit!
- Értem… holnap meglátogatom! Ám mi a biztosítéka, hogy fizet?
- Csak a szavam!
- Az nekem nem elég…
- Megengedem, hogy megcsókoljon… - nézett fel rá Susan, majd lassan közeledett egymás felé az arcuk, míg végül ajkaik forró csókban forrtak össze. A herceg izmai ellazultak, minden feszültség az ágyékában összpontosult és a nő ezt kihasználva, fölé hengeredett és a csípőjére ült.
- Norah… - sóhajtott fel a herceg.
- Említsd meg neki a nevem… tudni fogja!
- És hol keressem, ha végeztem?
- Semmiképp se keressen, majd én fogom magát!
- Mikor?
- Holnap ugyanitt, ugyanabban az időben! –állt fel és az erkélyhez lépett, amin keresztül jött.
- Várom…
- Viszlát!
Mire a herceg észbe kapott, már csak a nő helyét bámulta az ablaknál. Nem gyakran fordult még elő, hogy egy férfinak öltözött nő lopózott volna be hozzá az éjszaka közepén. Az arca piszkos volt, a haja csapzott, mégis gyönyörű volt, és azok a kék szemek… ahogyan ezt végig gondolta, már tudta is, hogy találkoztak azelőtt.
Susan egész nap csak egy dohos pincében ücsörgött, feszülten várta, hogy a gyertya elaludjon, ami azt jelentené, hogy beesteledett. Már napok óta nem evett, mégsem volt éhes, pedig szervezete nem éppen ehhez szokott. Minden apró neszre összerezzent, felkapta a fejét és elkapta a pánik. Viszonylag nyugodt idegzettel indult végre útnak, miután a gyertya elaludt, ám gombóccal a torkában érkezett meg a herceg erkélyére.
- Végre itt van! – köszöntötte a férfi meleg hangon, ám ő megtorpant.
- Fújja el a gyertyákat! – lépett hátra a sötét árnyékba.
- Tessék?
- Fújja el a gyertyákat… kérem…
- Rendben…
A füst lustán gomolygott a szobában, a szikrák pedig csak úgy pattogtak a két test közt, ahogy a szoba fokozatosan sötétségbe borult.
- Nem akarja, hogy tudjam, ki maga…
- Az ön érdeke… nem akarom, még jobban belevonni…
- Értem… hozattam fel vacsorát! Biztosan éhes! –lépett a nőhöz és megsimogatta az arcát.
- Nem…
- Mióta nem evett?
- Honnan…
- Reszket az éhségtől, a szeme be van esve, még sötétben is látom. Az ajkai kicserepesedtek! Egyen…
- Köszönöm…
- És ha végzett, megfürdetem és beválthatja az ígéretét.
- Rendben…
- Üljön le! –mutatott a férfi az ágyra, majd a nő mellé tette az előkészített ételeket- Egy kis sült… Tessék a villa!
- Köszönöm… - vette el az evőeszközt Susan, majd nőt megszégyenítő tempóban kezdte enni a húst.
- Sosem láttam még nőt ilyen gyorsan és ilyen sokat enni! –nézett rá Thomas herceg elvarázsolódva.
- Bocsánat, csak… csak napok óta nem…
- Hol bujkál?
- Azt nem mondhatom el…
- Mit mondhat el?
- Nagyjából… semmit!
- Áhá… - finom a sült?
- Isteni… nagyon jól laktam…
- Lássuk… - hajolt oda a férfi és megcsókolta Susant, aki a vágytól elgyengülve omlott az ágyra a férfi karjaiba, aki gyengéden becézgette, miközben lehúzta róla a kopott férfiruhát- Tényleg finom… - Fogta az ágy melletti lavórból a szivacsot, mely illatozott a balzsamtól és miután már egyetlen ruhadarab sem zavarta, simogatni kezdte a finom bőrt, követve ajkaival az utat.
- Tom… - sóhajtott fel Susan az élvezettől.
- Hm… így még senki sem hívott…
- Ne haragudjon… - homorított a nő gerince.
- Semmi… - súgta rekedten a férfi és ledobálta saját ruháit is, majd egészében ráfeküdt az illatozó női testre.
- Még most leállíthat…
- Nem akarom… - kapaszkodott a hátába Susan.
- Nem akarja, vagy nem akarja, hogy leálljak?
- Sok a beszéd… - fogta meg az arcát a nő és megcsókolta. Onnantól már nem volt megállás, a herceg olyan hévvel, szenvedéllyel és gyengédséggel tanította szeretkezni, hogy egymás után repültek fel egészen a mennyországig, hogy aztán az édes zuhanásban is osztozzanak.
Végül lihegve és kimerülten feküdtek egymás karjaiban. Éppen csak lenyugodott légzésük, amikor az egyik szolgáló kopogtatott.
- Maradjon csendben! –húzta a férfi a takarót a nőre, majd felkapott egy nadrágot és beengedte a cselédet.
Susan a vastag takaró alatt egyetlen szót sem hallott, így örült, amikor végre kijöhetett alóla, ám a herceg arca igen komoly volt.
- Mi történt?
- A királynő hivat! És magát is be kell vinnem…
- Az nem fog menni!
- De igen, megoldjuk! Magára adom az egyik ruhámat, a haját kalap alá rejtjük, és a földet bámulja végig, rendben? Ha ügyesek vagyunk, nem veszik észre, hogy maga nő.
- Maga szerint sikerülni fog?
- Minden bizonnyal! Lássuk… - lépett a szekrényhez a herceg, majd kisvártatva egy régebbi ruháját vette ki- Ez jó lesz! –nyújtotta Susan felé- Vegye el…
- Félek… - ült vissza az ágyra a nő.
- Jaj… Nézzen rám! Nem kell félnie, megvédem! Segítségért jött hozzám, megkapja! –csókolta meg gyengéden- Öltözzön fel…
Nem sokkal később már egy hintóban utaztak a sötét utcákon, egyenesen a királyi kastély felé. Viszonylag könnyen és észrevétlenül jutottak be, egészen a királynő rezidenciájáig.
- Thomas herceg az és van egy kísérője is! –jelentette be őket a királynő cselédje.
- Engedje be őket, utána távozzon!
- Igen felség…
- Izgul? –fordult odakint a férfi Susanhoz.
- Miért…
- Visszahoztam az anyjához!
- Tessék? –döbbent le a nő.
- Ugyan már, az első este rájöttem!
- És képes volt ennek ellenére elcsábítani? Olyat kérni tőlem… Tudja, hogy ez felségárulással is felér?
- Kötve hiszem kedves, visszahoztam biztonságban, jutalom nekem is jár!
- Maga…
- A királynő várja önöket… - jelent meg a szolgáló.
- Köszönjük! –bólintott a herceg, majd bementek- Felség… - hajolt meg.
- Üdvözlöm…
- Anyám! –omlott a királynő karjaiba Susan elsírva magát, az sem érdekelte, hogy a férfi látja.
- Annyira sajnálom! Fogalmam sincs, hogyan történhetett ilyesmi! Annyira vigyáztam… El kell mondanod mindent!
- Majd ha ketten leszünk…
- Azt hiszem, Thomas hercegnek is tartozunk ennyivel, hiszen visszaszolgáltatott hozzám épségben! Ő segített csapdába csalni az árulókat és most már mindannyian biztonságban vagyunk! Örökké hálás leszek…
- Na de királynő… ez a dolgom!
- Csak ne szerénykedjen… Lányom, mesélj el mindent!
- Elraboltak… és kényszeríteni akartak téged, hogy mondj le a koronáról! Ám később azt tervelték ki, hogy feleségül vesz a báró, így ő örökölné a trónt, ha téged megölnek! Sikerült megszöknöm és egy pincében tartózkodtam! A tegnap éjjel beszöktem a herceg szobájába, hogy segítséget kérjek és ő segített is…
- Sajnos a lánya nem volt hajlandó elárulni semmit sem, így csak a csapdába csalásban segíthettem…
- Ismerem milyen makacs… kiskorában is sokszor került bajba emiatt! Ezért találtunk ki egy nevet, hogy tudjon üzenni, ha segítségre van szüksége, és így senki sem jöhet rá, kiről is van szó!
- Norah… - mondta halkan a férfi.
- Pontosan! Mára feküdjünk le, késő van! Remélem, marad a kastélyban Thomas, nem szívesen engedném el ilyen későn!
- Megtisztel! Reggel találkozunk felség! Susan hercegnő… - meghajolt, majd távozott.
- Te is menj lányom, reggel megtárgyalunk mindent!
- Mi mindent?
- Ez a herceg tetszik nekem! Igazán jó ember!
- Valóban, de… de mit akarsz vele?
- Reggel megbeszélünk mindent!
- Jó éjt anyám…
Mindannyian elvonultak, de Susan egész éjszaka nem tudott aludni, a hercegen járt az esze. Vajon mit akarhat tőle az anyja?
Ágyából nézte, ahogyan felkel a nap és egyedül kezdett öltözködni, csak hogy unalmát elűzze, gondolatait elterelje. Mióta elrabolták, teljesen elszokott a pompától, az a pince, ahol bujkált, nem fogható semmihez. Ám meg lehet szokni, ha az ember élete a tét. Vagy ha az ország sorsa. Végre eljött a reggeli ideje is, a nő alig bírta kivárni, mi lehet az a dolog, amiről Thomas hercegnek is tudnia kell.
- Ön bebizonyította, hogy hű az országához és a királynőhöz…
- Igen felség…
- Úgy gondolom, ha én már nem leszek…
- Anyám! –állt fel tiltakozva Susan, de csendre intették, így visszaült.
- Lássuk be, nem vagyok már fiatal, és ha én már nem leszek, az országnak olyan vezetőre lesz szüksége, mint a lányom! Makacs ugyan, de még fiatal! Megvan hozzá az esze és a kitartása, de féltem is őt!
- Vigyázok a koronára!
- Tudom… ám én jobb módszert találtam… Azt akarom, hogy vegye el a lányomat!
- Tessék? –nyelt félre a hercegnő és fülig pirulva szemezett a herceggel.
- Királynő…
- De anyám…
- Csendet! Ez az akaratom! Magában bízom! Tudom, hogy nem élne vissza a korona hatalmával, hiszen ezt bizonyította is.
- Nos…
- Soha! –rohant el a hercegnő, egyenesen kedven rózsakertjébe menekült.
- Kisasszony… - hallotta kicsivel később a herceg hangját a háta mögül.
- Hagyjon…
- Jöjjön ki a rózsák közül, még megsérül…
- Kiskoromban sokat játszottam itt… egy tövisszúrást már meg sem érzek…
- Nem akar hozzám jönni?
- Nem! –vágta rá Susan. Pedig mennyire szeretett volna igent mondani, hisz érzett valamit a herceg iránt… valami melegséget… talán szerelmet. Na de ennyi idő alatt?
- Ellenem van, vagy eleve a házasság intézménye ellen?
- Nem óhajtok férjhez menni, sem most, sem semmikor!
- Meg tudhatnám az okát?
- Az ok igen egyszerű! –fordult a herceg felé a nő egy rózsával a kezében - Amikor az apám meghalt, végignéztem, ahogyan a kapzsiság felszínre tör minden emberből. A trónt akarták egytől egyig, és persze a vele járó hatalmat! El akarták taposni az anyámat, csak hogy uralkodhassanak és zsarnokoskodhassanak! Köszönöm, nem! –szorította egyre erősebben a rózsát, minek következtében az egyik tövis felsértette a bőrét és kiserkent a vére - Áh…
- Hadd nézzem! –termett ott a herceg és kezébe vette Susan-ét.
- Túlélem…
- Vigyázzon magára… - csókolta meg a sebet húsos ajkaival a férfi.
- Semmiség… - pirult el a nő.
- Én nem kényszerítem magát semmire, ez a házasság nem az én akaratom, hanem a királynőé! És ahogyan maga mondta: érte mindent!
- Tudom, de…
- Css… senkit sem vennék el szívesebben magánál! A fejemben van, mióta felébresztett az éjszaka közepén… Magába szerettem hercegnő…
- És higgyem el, hogy ennek semmi köze a…
- Mire esküdjek, mondja hát… - húzta magához a törékeny testet, majd a nő hajába tűzte a rózsát - Szeretem Önt.
- Komolyan beszél? - nézett fel rá Susan.
- A legkomolyabban! –megfogta a hercegnő arcát és finom ajkaira tapadt.
- Ezt nevezhetjük megpecsételésnek? –kérdezte a királynő mosolyogva, aki időközben érkezett ki hozzájuk.
- Anyám… azt hiszem, beleszerettem a hercegbe! –dőlt a férfi mellkasához.
- Ennél varázslatosabban nem is alakulhattak volna a dolgok! A menyegzőt amint lehet, megtartjuk.
- Minél hamarabb, annál jobb! –ölelte át a hasánál a nőt, akinek szintén megjelentek azok a bizonyos képek a fejében a tegnap estéről…
Egymásra somolyogva lépdeltek az udvar irányába egy hosszú sétára kettesben és közben közös életüket tervezték, melyet sokáig szerettek volna élni, hogy legyen idejük mindent megtudni a másikról. Bár amit eddig tudtak, az is pontosan elég volt, hiszen első látásra egymásba szerettek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése